1950-ben Dédes és Bántapolcsány egyesítésével jött létre.
Számos leletanyag bizonyítja, hogy régen lakott település. Az ott talált késő bronzkori cserepek a pilinyi vagy az ezt követő Kyjatice-kultúrából valók. Valószínűleg az utóbbi kultúrába tartozott a falu bronzkori földvára a Verebce-tetőn.
DÉDES neve a magyar Dedus személynévből keletkezett. Bántapolcsány nevének első része a Bán-pataktól ered, míg a Tapolcsány szláv eredetű szó, valószínűleg a „nyárfáknál, topolyáknál” lakó toplica szó származéka.
A Dedus-t mint személynevet 1221-ben, majd 1230-ban említik a források. Zadurral és Péterrel együtt szerepel a neve egy mocsolyási oklevélben, amikor is cseh hospeseket várjobbágyoknak akartak minősíteni. A Váradi Regestrum szerint Dédesen királyi bivalyvadászok laktak. A falu valószínűleg már ekkor fennállott mint Borsod várának tartozéka, a borsodi várjobbágyok birtoka. 1247-ben a dédesi várjobbágyok, Gergely fia Markus és Miklós, Zadur fia Jakab és Damianó az őket védelmező Miskolcz nembeli Phyle zágrábi prépostnak, Tamás ispánnak és Imrének eladták Dédeskő egyharmadát – két hegyet – várépítés céljából. Erről a szándékukról azonban lemondtak. Az oklevél szerint a szóban forgó hegy mellett vasművelés folyt.
1254-ben már állt a dédesi vár, ekkor Ákos nembeli Ernye birtokában volt. Az erődítést ő létesítette valamivel korábban, amikor Parasznyán vásárolt javait cserélte el a dédesi várjobbágyok földjéért. 1254-ben a közeli Mályit arra való hivatkozással kapta meg IV. Bélától, hogy az erősség miatt van rá szükség. Egy 1268-ból való hamis oklevél szerint István ifjabb király (IV. Béla fia) Miskolcz nembeli Ponicz bánnak adta tartozékaival együtt, és adományát 1271-ben megerősítette. 1316-ban Ákos nembeli István fiai Csák Máté oldalára álltak, ezért a király, Károly Róbert Dédest 1319-ben Debreczeni Dózsával megostromoltatta és saját várnagyait illetve alvárnagyait ültette be a várba, ugyanakkor Ernye bán fiait jószágvesztésre ítélte.
A vár mellett a község is fejlődésnek indult. Szent Márton tiszteletére emelt kőegyházának papjáról már 1304-ből tudunk. 1332 és 1335 között plébánosa 2-12 garas pápai tizedet fizetett. A falu mint királyi birtok egyre gyarapodott. A XV. században már mint városról (oppidum) történik említés Dédesről, egyike Borsod vármegye mezővárosainak. A nevét az oklevelek Dedus, Dedos, Dedis, Dedes, Dedeus, Dyduz, Dedaws alakban említik.
TAPOLCSÁNY első említése a pápai tizedjegyzékekből való. Papja 1332-ben 10 garas pápai tizedet fizetett. 1398-ban Zsigmond király Visegrádon kiállított oklevele szerint a dédesi vár birtoka. A falut a középkori források Apolchián, Tapolchan, Tapochan, Tapoczyan, Tapolcyan, Tapolczyan, Thapolchan néven írják.
Dédes határában már 1240-ben Tardona és Dédes határjárásában említik a környéken lakó remetéket, a közelben pedig egy vesszős helyet és a dédesi vár kivágott erdejét. 1313-ban már állt a Szentlélek és Krisztus Teste tiszteletére szentelt pálos kolostor, amelynek lakói a szürke ruhás Szent Kereszt remetéi voltak. Az Ákos nemzetség tagjai voltak a kegyurak, és 1313-ban István nádor a Tisza mellett halastavat, Diósgyőrben az ottani pálos remetékkel közösen egy szőlőt adományozott nekik.
A pálosok két környékbeli egyházi intézményéből Dédeskő veszély esetén a biztonságot szolgálta, míg a kedvezőbb földrajzi helyzetű Diósgyőr az udvari életnek és a borsodi tartománynak lett központja.
1346-ban és 1347-ben egy-egy dédesi malmot kaptak. 1382-ben I. Lajos király is egy malmot juttatott nekik a Tapolca-patak mellett, 1391-ben Erzsébet királyné földbirtokkal adományozta meg őket, s a század második felében különféle adományokból több helységben kaptak szőlőbirtokot. 1473-ban Mátyás király az erdélyi sóbányákból 200 forint értékű sót adott a kolostornak, 1482-ben Péter diósgyőri pap egy házat és három szőlőt adományozott nekik. 1530-ban Szapolyai János még megerősítette Derecsényi Jánosnak egy 1524-ben kelt oklevelét, amelyben Sajókeresztúron malmot adományozott a szerzeteseknek, de 1540 körül már az erőszakos foglalások során világiak kezére jutottak a kolostor birtokai, s ezek még 1599-ben is Perényi Gábor kezén voltak. A kolostor a török uralom alatt elnéptelenedett, s csak a birtokok vándoroltak egyik zálogbirtokos kezéről a másikéra. A kolostor romjai Ómassától egy kilométerre ma is állnak a Bükkben, és Szentléleki romok néven közismertek.Dédes és Tapolcsány megélte a múlt század nehéz éveit, az I. világháborúban Dédes 30, Bántapolcsány 34 hős fiát vesztette el. A falvakat nem kerülte el a II. világháború sem, 11 halott Dédesen, 16 Bántapolcsányban. Az átvonuló orosz és román katonák nem kímélték a polgári lakosságot. Számtalan atrocitás, rekvirálás keserítette az emberek életét. Az újjáépítést bizakodás, jövőbe vetett hit követte, amely hamar elveszett. A két falu 1950-ben egyesült Dédestapolcsány néven, s így vágott neki közel 1800 fős lakosságával a szocializmus építésének.
Új feladatok, kihívások, megoldandó problémák vártak a Bükk vidék hegykoszorújának költői szépségű, vadregényes tájai között elterülő településre.
