Az elmúlt időszakban egyre több lakossági jelzés érkezik az önkormányzat felé a közösségi együttélés szabályaival kapcsolatban, illetve a legutóbbi Közmeghallgatás során is felmerült ezen problémakör.
Összeszedtük a legfontosabb kérdéseket a válaszokkal együtt.
SZABAD E VASÁRNAP FÜVET NYÍRNOM?
Mit tehetünk, ha zavar a vasárnapi fűnyírás?
Mi a csendháborítás feljelentésének menete?
Az első lépés, hogy szóban hívjuk fel a csendháborító figyelmét arra, hogy túlságosan zajos. Fontos, hogy először békés eszközökhöz folyamodjunk: a szomszéd ugyanis szomszéd marad, a viszony elmérgesedése pedig sokkal több bajt okozhat, mint az, hogy egyik éjszaka nem tudtunk rendesen aludni. A legcélszerűbb tehát az, ha kommunikációt kezdeményezünk, és megkérjük a zajongót arra, hogy vegye lejjebb a hangerőt, vagy hagyja abba a nagy zajjal járó munkát.
A közösségi együttélés alapvető szabályairól és azok megsértésének jogkövetkezményeiről szóló 8/2018. (IX.19) önkormányzati rendelet alapvetően a közterületeken tiltja meg az indokolatlan zajkeltést.
Dédestapolcsány Község területén a fűnyírás időpontjára külön rendelkezés nem került elfogadásra, így a jog általános szabályai érvényesülnek.
Hány órától van csendháborítás? Hány decibeltől számít valami csendháborításnak?
Szerencsére a 27/2008. (XII. 3.) KvVM-EüM együttes rendelet (a környezeti zaj- és rezgésterhelési határértékek megállapításáról) világosan leírja, hogy mikor beszélhetünk csendháborításról.
Az a kérdés, hogy “hány órától van csendháborítás?” azért nem állja meg a helyét, mert csendháborítás tulajdonképpen bármikor történhet, csak éppen más a különböző időtartamokhoz rendelhető küszöbérték.
Reggel 6:00 és este 22:00 között nagyobb a megengedett zajkibocsátás, a decibel érték. Éjszaka viszont (22:00 és 6:00 között) alacsonyabb zaj a megengedett.
Más decibel érték vonatkozik a falvakra, kisvárosokra, üdülőterületekre, gazdasági területekre, és nagyvárosok lakónegyedeire.
A leggyakoribb szabályozás az alábbi:
- 6-22 óra között kb. 45-55 decibel a megengedett,
- 22-6 óra között pedig általában maximum 30-40 decibel.
Fentiek alapján Dédestapolcsányban a vasárnapi fűnyírás nem tiltott, de kérjük, hogy legyenek figyelemmel a környezetükben élőkre, különös tekintettel a vasárnap reggeli órákra és az ebédet követő társadalmilag elfogadott pár órás pihenő időszakra.
MEDDIG KELL NYÍRNOM A FÜVET AZ INGATLANOM ELŐTT?
A közterület használat szabályairól, a közterületek és ingatlanok rendjéről, a településtisztaság fenntartásáról szóló 14/2015. (09.16) önkormányzati rendelet kimondja, hogy a tulajdonos, kezelő, haszonélvező, használó, bérlő, a saját ingatlanja körüli zöldfelület tisztántartását, gondozását a telekhatártól az útpadkáig el kell elvégeznie, aki saroktelken lakik, annak két irányból is, illetve mindenhol ahol közterülettel érintkezik a magáningatlana.
MIKOR ÉGETHETŐ AZ AVAR A KERTBEN?
A kerti zöld hulladék égetése eddig is országosan tilos volt, ez alól szűk körben adhattak egyedi rendeletekkel felmentést a helyi önkormányzatok. Dédestapolcsány közigazgatási területén ilyen felmentés nem került meghatározásra!
De továbbra is javasoljuk a márciustól októberig a szervezett zöldhulladék elszállítás igénybevételét (havonta többször is).
MIKOR SZÓLHATOK A SZOMSZÉDNAK, HA TÚL HANGOSAN HALLGATJA A ZENÉT?
Este 22 óra és reggel 6 óra között rendőrségi hatáskörről beszélünk, mert a hangos zene csendháborítás. Helyi rendeletben megengedett időszak külön Dédestapolcsányban nem került meghatározásra. Ha nappal bömböltetik a zenét, akkor a helyi jegyzőnél lehet jelezni a gondot. De a legjobb, ha először megkéri a szomszédot, hogy halkítsa le a zenét.
Ha ezt nem teszi meg, és a zajforrás valóban szükségtelen, akkor hívható a rendőrség. Végezetül pedig, egy feljelentés indításával birtokvédelmi eljárás kezdeményezhető a zajt okozó személy ellen, amit a jegyzőnél (vagy egy éven túl a bíróságon) kell kezdeményezni.
Kérjük a békés egymás mellett élés érdekében a fenti rendelkezések betartását!
Dédestapolcsány Község Önkormányzata



